Fehér vagy barna héjút válasszunk?

A tojás héjának színe a tyúk fajtájától függ. Általában a barna tyúkok barna színű tojást, a fehérek pedig fehér héjút tojnak. A tojás héjának színe nem befolyásolja a tojás minőségét.

Fontos, hogy mennyire sárga a sárgája?

A tojás sárgájának színe a tyúk táplálékától függ. Ha búzával etetik, a sárga sápadtabb, ha viszont kukoricával, akkor ragyogó sárga színű. A szójaliszt pirosra, a lenmagliszt sötétbarnára, a zöldtakarmány zöldesre színezi a tojás sárgáját.

Hűtőben kell-e tartani a tojást?

Szobahőmérsékleten a tojás egy nap alatt ugyananyit veszít frissességéből, mint egy hét alatt a hűtőben. Legjobb az 5 és 8 fok közötti hőmérséklet.

Mennyi ideig tartható el a tojás?

Az első egy héten igazán friss a tojás, ilyenkor érdemes lágy tojást, buggyantott tojást készíteni belőle. Ezután inkább főzzük keményre, használjuk rántottának, omlettnek vagy süteménybe, töltelékbe! A 28 napnál régebbi tojást ne vásároljuk meg, de a frissen vásárolt tojás hűtőben tárolva akár hónapok múlva is fogyasztható!

Honnan tudható, hogy friss-e a tojás?

Ezt háromféle módon is ellenőrizhetjük, szinte teljes biztonsággal:

  1. Rázással: az egynapos tojás kb. 50 g súlyú, a gömbölyű végénél lévő légkamra ekkor még alig észrevehető, de nagysága napról napra kissé nő. Ha egy egész friss tojást fülünkhöz közel megrázunk, nem hallunk semmit, de néhány nappal később a tojás már gyenge, tompa hangot ad.
  2. Egy edénybe öntsünk hideg vizet, majd tegyük bele a tojást! Ha elmerül, a tojás frissnek mondható, ha lebeg a vízben, akkor már kissé öregebb.
  3. Felütve: amikor a friss tojást felütjük, a fehérje vastag rétegben takarja a sárgáját. Ha hirtelen szétfolyik, a tojás nem friss. Szaglással is ellenőrizhetjük a tojás frissességét, valamint a színe is sokat elárul. A feltűnően élénk sárgája azonban nem egyértelműen a frissesség jele, hiszen ilyen szín mesterségesen is előidézhető.

Mikor adhatunk először tojást a kisbabáknak?

Érdemes megvárni az egyéves kort, mivel sok csecsemő allergiás a tojásfehérjére. A gyerekek amúgy is érzékenyebbek a szalmonellabaktériumokra, ezért ötéves korig főtt vagy sült formában illesszük az étrendjükbe! Megjegyezzük, hogy a szalmonella baktériumok 70°C-on 20 perc főzés után elpusztulnak.

Eltartható -e a tojás sárgája?

Igen. Tegyük egészen kis edénybe, és óvatosan öntsünk rá hideg vizet. Ez védőréteget von a tojás fölé, és megakadályozza, hogy kiszáradjon. Tartsuk az edényt hűtőszekrényben.

Miért zöldül meg a tojás sárgája a szélén?

A kemény tojás sárgája körüli kékeszöld szín a vas-szulfidtól származik. Annak a kémiai reakciónak az eredménye, amelyik a tojás sárgájában levő vas és a fehérjében levő hidrogén-szulfid között játszódik le – ezért jelenik meg a szín a sárgája és a fehérje találkozásánál. Ez azonban egyáltalán nem káros.

Amikor a tojás kihűl...

...a sárgája összezsugorodik egy picit, és visszahúzódik a fehérjétől. A kékeszöld vas-szulfid megjelenik a sárgája szélén. A kevésbé friss tojásokon a szín sötétebb. Ezeknek a sárgája egy kicsit lúgosabb, és ezért több vas válhat szabaddá.

Miért nem látjuk a zöldes színt a lágy tojáson?

Azért, mert azt rövidebb ideig főzzük. Nem hevül fel annyira vagy nem melegszik elég ideig ahhoz, hogy a vas és a hidrogén-szulfid kiszabadulhasson.

Miért könnyebb meghámozni a tojást, ha sós vízben főzzük?

Sajnos nem igaz a hír. Már régóta kísérletezünk, mi lehet a legjobb főzési módszer a könnyű tojáspucolásra. Kipróbáltuk a sós vizet, ecetes vizet, hideg vízzel leöntést stb., de a legfőbb faktornak a tojás frissessége tűnik. Minél frissebb a tojás, annál jobban odatapad a héjához, bármi módon főzzük is. Talán az öreg tojásnak kiszárad a héja, és ezért a víz a héj alá tud hatolni. Ezt kipróbálandó, a tojást két végén felszúrtuk főzés előtt, és rögtön forrón pucoltuk. Volt, amikor bejött. Ha valaki tud egy igazán biztos módszert, szóljon.