A tojás szerepe a fogyókúrában

Felejtsd el a péksüteményeket reggelente! A tojás – ami tele van fehérjével – jóval több ideig okoz teltségérzetet.

Elhízott és túlsúlyos nők vettek részt abban 30 fős tanulmányban, ahol kiderült: azok, akik tükörtojást ettek két szelet pirítóssal és alacsony kalóriatartalmú gyümölccsel kevésbé voltak éhesek a következő 36 órában, mint azok, akik azonos kalóriatartalmú, hagyományos péksüteményt fogyasztottak. Más tanulmányok is kiderítették: a fehérje fogyasztása segít megelőzni a magas vércukorszint kialakulását, mely éhséget okoz.

Miközben elismert tény, hogy az olyan jó minőségű, magas fehérjetartalommal rendelkező étel, mint a tojás teltségérzetet okoznak, meglepődtünk azon, hogy ez a kutatás erre a tényre mennyire rámutat.

A tanulmány szerint azok a kutatásban résztvevő alanyok, akik 8 héten át, heti 5 alkalommal 2 tojást reggeliztek, (A kutatásban résztvevők napi energiabevitele az 1000 kalóriát nem haladta meg.) a fogyókúrában a következő eredményeket érték el:

  • 65%-al több fogyás
  • 83%-al több a derék kerületének csökkenése
  • A jelentések jelentős javulást mutatnak azok energiaszintjében, akik nem péksüteményt reggeliznek.

A tojás fogyasztásának egészségmegőrző szerepe

További kutatásokat hoztak nyilvánosságra, mely még jobban rávilágít a tojásfogyasztás előnyeire: segíti a kolin működését a szervezetben, megelőzi a születési rendellenességek egy részét, fontos szerepe van az agyműködésben és a memória fejlesztésében. (Kolin: A B-vitamin-komplexekhez tartozik, és elengedhetetlen minden olyan hormonális szabályozáshoz, mely a zsírlebontást irányítja. A kolin a zsírt kicsiny, könnyen kezelhető csomagocskákká alakítja, így teszi szállíthatóvá.)

Ez különösen jó hír a fogyókúrázóknak: a tojás olyan jó minőségű fehérjéket tartalmaz, melyek az étkezés természetes alapjaihoz elengedhetetlenek, olcsó, alacsony kalóriatartalmú, fontos és sokoldalú, ezért könnyedén beilleszthető a diétába.

Dr. Zelman a következő tippeket ajánlja diétázóknak, hogy egész nap magas szinten tarthassák az energiaszintjüket:

Dinamikus kezdés: Indítsa a napot egy komplett, megfelelően összeállított reggelivel: jó minőségű proteint tartalmazó étellel, mint például a tojás, alacsony zsírtartalmú tejtermékkel és más, olyan egészséges táplálékkal, mint a gyümölcsök, zöldségek és olajos magvak. A zöldségekkel töltött „kerti omlett” egy kitűnő példa arra, hogy fehérjét és zöldségeket egyszerre jutassunk szervezetünkbe.

Rohanó délelőttökre: készíts egy elvihető szendvicset magadnak teljes kiőrlésű zsemléből, melyre paradicsomot, sajtot és rántottát raksz!

Maradj energikus: elkerülve a délutáni lemerültséget egyél egész nap magas proteintartalmú ételeket! Fogyassz például salátákat tojással, sonkával, de legyen mindenképpen elegendő, ugyanakkor egészséges a táplálékod!